Lovagavatás Gyulán az ausztrál nagykövettel és a román főkonzullal
2010. augusztus 13-án lovagavatásra gyűltek össze a magyar borrendek Gyulán, a Szent Vince Borrend meghívására.
A 100 éves cukrászdától indult el a felvonulás, a menetben hintók, huszárok, majorettek, lovagrendek (az Európai Borszövetség, Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend…), a Harruckern Iskolák fúvószenekara is ott haladt…
A Harruckern téren a Simon M. Veronika Munkácsy érmes, KUNST MEISTER festőművész által megfestett Szent Vince védőszent kép megszentelése és az Albrecht Dürer valamint a báró Harruckern festmény megáldása miatt álltak meg rövid időre. Ekkor adták át az ausztrál nagykövetnek a Gyulán született idős Albrecht Dürer (Ajtóssy Albert) portréját.
Mivel a jeles eseményre a Gyulai Várkerti Vígságok keretén belül került sor, szinte természetes az, hogy a lovagavatásra a gyulai vár előtti téren került sor.
Az ausztráliai rendkívüli meghatalmazott nagykövetét konzuli, a piros-fehér-zöldben öltözött Simon M. Veronikát pedig 2 lovagi címmel jutalmazták, aki a szegedi Szent Vince Borlovagrend hírvivője és a Békés megyei Lovagi Szék tiszteletbeli lovagja lett.
Az ünnepélyes avatási aktus után hangulatos „Cipós” vacsora zárta a nap programját, Sándor István marsallal és Románia Főkonzuljával.