Krónika - régi : Simon M. Veronika 36 festménye került Erdélybe az elmúlt években |
Simon M. Veronika 36 festménye került Erdélybe az elmúlt években
2010.10.14. 10:17
A 36 festmény RÖVID FELSOROLÁSA
1998-ban, Apor Vilmos boldoggá avatása utáni évben jutott el Simon M. Veronika Munkácsy-érmes festőművésznő első festménye Erdélybe, a nagyváradi Szent László Bazilikába. Boldog Apor portréját ezen kívül még Segesvárra vitték.
Kolozsvárra Luther Márton és Farkas Gyula, Nagyváradra Szent László, Tempfli püspök, Fodor József, Györgypál Albert portréja, a püspökségre pedig, a pasztell keresztútja került.
Biharba Szent Imre és Boldog Gizella képek a Főoltárra, Szent Jánosba pedig Keresztelő Szent János Főoltárkép, Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre portrék kerültek.
Nagyszalontára az Arany János Múzeumba Arany János teljes alakos festménye lett elhelyezve.
Szatmárnémetiben Krúdy Gyula 2 helyre, Ady Endre, Tersánszky Józsi Jenő portrék kerültek el, Szent Rita festménye pedig, a Szent Rita egyházi közösségnek lett átadva. Gyergyószentmiklósra pedig Szent Erzsébet rózsalegendája festmény került el 2007-ben.
Szatmárnémetiben, Szatmárhegyen, az Isteni Irgalmasság Templomában, 2010-ben az Irgalmas Jézus Főoltárképet helyezték el,
|